Language: ENG SWE

Vállalati kultúránk és az 5 C rendszere

A híres vezetői tanácsadó, Peter Drucker egyszer azt mondta: „A kultúra megeszi a stratégiát reggelire”, és mi a Haldexnél egyetértünk ezzel az állítással. Mindennek az alapja a vállalati kultúra: ez határozza meg a hozzáállásunkat, a hitünket és a cselekedeteinket. A kultúra ismeretében tudjuk, hogyan hajtsuk végre a stratégia egyes elemeit.

A legfontosabb, hogy a Haldex összes alkalmazottjának el kell sajátítania vállalatunk alapértékeit, hiszen minden tevékenységünk ezekből az értékekből ered:

Első a vevő:
Tisztában vagyunk vevőink igényeivel és mindig az elveinknek megfelelően cselekszünk. Döntéseinket vevőink céljaihoz igazítjuk: vevőink sikere számunkra is kimagasló eredményt jelent.

Az egyén tisztelete:
Nagyra értékeljük munkatársaink szerepét.
Sikerünk zálogát az egymással hatékonyan együttműködő, felelős emberek jelentik. Ennek érdekében kölcsönös tiszteleten alapuló, nyílt kommunikációt folytatunk, és teljesítményalapú kompenzációval, valamint aktív felelősségvállalással bátorítjuk a kezdeményezéseket, az együttműködést, a támogatást, a szakmai fejlődést és az előrejutást.

Szenvedély a tökéletesség iránt:
Fontos számunkra a folyamatos fejlődés.
Arra törekszünk, hogy kitűnő teljesítményt nyújtsunk vevőink kiszolgálásában, munkatársaink ösztönzésében és befektetőink felé. Folyamatosan arra törekszünk, hogy növeljük teljesítményünket, és következetes üzleti folyamataink révén kiemelkedő eredményeket érjünk el.

Az alapértékekből kiindulva tudunk összpontosítani a tényleges üzleti tevékenységeinkre. A Haldexnél alapértékeit az „5 C” foglalja össze:

  • Connect (összekapcsolás): Azon dolgozunk, hogy összekössük a vállalaton belüli pontokat. Ha valaki tudja, hogyan működünk, pontosabban meg tudja határozni, hogyan tud ő maga hozzájárulni a vállalat működéséhez.

  • Communicate (kommunikáció): Törekszünk a nyitott, átlátható és aktív kommunikáció fenntartására.

  • Collaborate (együttműködés): Sikerünk alapja az együttműködés: az egyéni irányba mutató, elszigetelt akciók helyett a csapatmunkát részesítjük előnyben.

  • Coach (támogatás): Célunk, hogy segítsük egymást, hiszen közös erővel sokkal többet tudunk elérni.

  • Create (alkotás): Soha nem ragadunk le a hagyományos módszereknél. Ha valamit ésszerűbben is el lehet végezni, megnézzük, hogy az nálunk is alkalmazható-e.

Dolgozóink teljesítményét minden évben a fenti 5 C alapján mérjük. Ez azt jelenti, hogy magas elvárásokat támasztunk munkatársainkkal szemben, ám rengeteg lehetőséget és támogató környezetet kínálunk a szakmai fejlődésre.

"Working within the Haldex R&D department provides a unique atmosphere to exercise creative thought and grow in leadership competencies. The relatively smaller size of the Kansas City office affords opportunities for immediate, positive impact within the engineering environment. Yet, the company's global footprint provides a breadth of experiences which continue to engage me in technical thought and collaborative problem solving."

Brian Marshall, R&D Manager, Kansas City, USA